Fejér vármegye

Székesfehérváron már a középkorban éltek zsidók, akik az 1300-as években az ország legtekintélyesebb zsidó közösségét képezték. Földbirtokuk ugyan nem lehetett, de a kereskedelemben, a pénzügyek vitelében meghatározó szerepet töltöttek be. A 14. század végén Székesfehérvári Salamon volt az első zsidó megbízott,aki a király előtt az országban élő valamennyi zsidó nevében és képviseletében jelent meg, s gyakorlatilag a zsidóság szószólója volt. Az 1487-ben, majd a következő évben újólag kiadott oklevél Ábrahám székesfehérvári zsidót említi,aki pénzkölcsönzési ügyleteit a Batthyány családdal bonyolította. 1518-ban ismét oklevél bizonyítja, hogy a városban nagyobb létszámú zsidó közösség lakott.

A későbbi századokban főként a zsidókra kirótt kötelezettség, az uralkodónak fizetett ún. türelmi adó nagysága, alakulása tanúskodik a zsidók jelenlétéről és a társadalmi munkamegosztásban betöltött szerepéről. Az 1736. évi vármegyei adólistán 34 zsidó családot írtak össze, közülük húszat Lovasberényből. Kereskedők, iparosok voltak, de ekkorra megjelentek a közösség alkalmazottai is. Említést érdemel,hogy 23 család Morvaországból települt át. Tíz évvel később a családok száma 62-re nőtt, ezek közül a lovasberényiek már 31-et számláltak. Ebben az időben Lovasberénynek zsidó tanítója, patikusa, s mint a zsidók lakta valamennyi megyei településnek, saját saktere volt. A következő években a zsidóság lélekszáma Fejér megyében némileg csökkent. Az 1752. évi összeírás 52 zsidó családot sorolt fel.

Bő három évtized múltán, az 1785–1787. évi országos népszámlálás adatai szerint a vármegye 95 331 összeírt lakosából 1602 volt zsidó. Arányuk mindössze 1,68 százalékot tett ki, de helyenként magasabb volt. Élénk hitközségi élet folyt Sárbogárdon, ahol a helyi zsidók már a század végén templomot emeltek. Zsidó szempontból jelentősebb lakosságot találunk a mezővárosokban:

Lovasberényben 480 zsidót (az összlakosság 18,69 százaléka),
Móron 145-öt (3,45 százalék).
Felcsúton 72 zsidó élt (8,69 százalék),
Cecén 152 (8,37 százalék),
Csóron 63 (5,87 százalék) és
Kajászószentpéteren 102.
Bogárdpusztán 67 zsidót számláltak (7,67 százalék) és
Tinódpusztán 43-at (7,71 százalék).

A vármegye zsidó lakossága 1848-ra jelentősen, 3857-re emelkedett. Az ortodoxia hagyományainak megfelelően a gyermekek száma magas volt. Számos család – sok áldozattal – hat-hét gyermeket nevelt. A családfők meghatározó része a kereskedelemből, vásározásból tartotta el a családját. Mellettük a zsidók szorgos iparosok, szappanfőzők, szeszfőzők, több portékával a feudális hagyományokat konzerváló céhek konkurensei voltak. Az alkalmazottak növekvő száma arra mutat, hogy a fejlett zsidó közösségek tagjai egyre több szolgáltatásban részesültek.

A Székesfehérvárra való beköltözés tilalma miatt a környék földesúri birtokain, a mezővárosokban éltek, amelyekben jelentős zsidó közösségek alakultak ki. A megyeszékhelyre való betelepülés tilalmának idején Lovasberény – főként Morvaországból érkezett – zsidósága fontos szerepet töltött be, s gazdasági befolyása révén egyedi kiváltságokat is el tudott érni.

A zsidóság területi elhelyezkedésén az 1840. évi törvény sokat változtatott. Következményeként és a jobb üzleti, gazdasági lehetőségek reményében az addig vidéken lakó megyei zsidóság egyre inkább Székesfehérvárra vagy Pestre tartott.

A XI. községkerület 1937-ben 9 rabbisági kerületre, 22 hitközségre tagolódott. A zsidóság öt felekezeti jellegű elemi iskolát tartott fent, és 20, túlnyomórészt zsidó családok áldozatából létrejött alapítvány működött. Az egyházi szervezetek tartalmas életet éltek, csupán az enyingi rabbiság volt betöltetlen. A népmozgalmi adatok szerint a megyeszékhelyen 16 születés, 17 házasságkötés és 31 temetés, Móron pedig három születés és öt temetés történt.

Az 1941.évi népszámlálás összegezése alapján Fejér vármegye összlakossága 296 013 fő volt. Ebből a zsidóság 4433 személyt,alig 1,5 százalékot jelentett. A zsidók elszórtan, egy-egy helységben kis számban éltek. Nagyobb létszámú központnak számított

Sárbogárd (7076 lakos, 304 zsidó, 4,3 százalék),
Bicske (8319, 201, 2,4 százalék),
Mór (10 123, 150, 1,5 százalék) és
Érd (13062,178,1,4 százalék).

Fejér vármegye hat járásában a zsidóság megoszlása 1941-ben a következőképpen alakult (zárójelben az izraeliták, illetve az összlakosság lélekszáma):

Adonyi járás (536; 50 527),
Móri járás (285; 32809),
Sárbogárdi járás (533; 51 803),
Székesfehérvári járás (461; 59 929) és
Váli járás (513; 52932).

Ugyanakkor Székesfehérvár 47 968 lakosa közül 2075 vallotta magát izraelitának.

Az 1944 áprilisában készült felmérés szerint Fejér vármegye öt járásában összesen 19 hitközség működött. Ebből a neológ irányzathoz tartozott 14 (Adony, Baracska, Bicske, Csákvár, Dunapentele, Ercsi, Érd, Felcsút, Kápolnásnyék, Martonvásár, Mór, Sárkeresztúr, Seregélyes és Székesfehérvár), az ortodoxiához 4 (Alap, Cece, Sárbogárd és Székesfehérvár),a status quo antehoz pedig egy (Rácalmás). Ekkor a neológok lélekszáma több mint 2600, az ortodoxoké pedig 533 volt, miközben a status quo ante hitközséget 40 személy alkotta.

Zsinagógát 18 Fejér megyei településen építettek: Abán, Adonyban, Bicskén (1906), Cecén, Csákváron, Dunapentelén (ma Dunaújváros, 1835), Ercsiben, Iváncsán, Kápolnásnyéken (1825), Lovasberényben, Martonvásáron, Mezőszilason, Móron (1802),Nagylángon,Polgárdin,Sárbogárdon (1799), ezek mellett Sárkeresztúron 1862ben, Székesfehérváron pedig 1870-ben. A vármegye 16 településén imaházak, imaszobák működtek. A vészkorszak, a gyűlölet és a pusztulás következményeként a sok közösségi áldozattal emelt templomok mára nem maradtak fent. Bontócsákány alá kerültek, kivételül csupán a sárbogárdi zsinagóga szolgál. Szomorú, hogy befalazott nyílászárókkal bútorraktár lett belőle.

Az 1944. március 19-i német megszállás után a katonai, politikai (és feltehetőleg lélektani) szempontok szerint kialakított hat deportálási zóna között a székesfehérvári II. csendőrkerület (parancsnoka 1942.április 20-tól vitéz Sellyey Vilmos csendőr ezredes volt) a III.zónába esett. A csendőrkerületek határa a közigazgatási határoktól különbözött. Ezzel összefüggésben a Sárbogárdi járás,Fejér vármegye legdélibb járása a IV. csendőrkerülethez tartozott,az ún.tisztogatási akcióban pedig az V.zónához. Az itteni zsidók „tömörítése”, elszállításuk időpontja és útvonala a vármegye zsidóságáétól eltérő volt.

A vármegye zsidó lakosait hatósági erőszakkal öt nap alatt – május 16-a és 20-a között – nyolc nagyobb településre költöztették össze. Ferenczy László csendőr alezredes május 29-én keltezett, II/2. számú eseményjelentése alapján ezek a koncentrálási központok Székesfehérvárott (1950 személy), Seregélyesen (210), Kápolnásnyéken (200), Ercsin (170), Érden (200), Bicskén (480), Móron (150) és Dunapentelén (165) voltak. A zsidók kényszerlakhelyéül kijelölt épületeket Dávid-csillaggal jelölték meg. A megyeszékhely zsidó lakosainak gettóba kényszerítése, összeköltöztetése május 23-a és 31-e között történt.

A deportálás közvetlen feladatait a m. kir. csendőrség budapesti nyomozó parancsnokságán június 3-án tárgyalták. A vitéz Ferenczy László csendőr alezredes elnökletével tartott értekezleten Fejér vármegyéből a „zsidókérdés megoldásában” elkötelezett – addig is bizonyított – Kerekes Lajos, Székesfehérvár polgármestere vett részt. Az új főispán ebben az időben kormányzói kihallgatáson járt. Emiatt a csendőrlaktanyában történtekről a polgármester jelentésben tájékoztatta: „az utasítást megkaptam azzal, hogy a táborba beszállítás 5-én reggel 5 órakor veszi kezdetét”. A következő fázis a 47 tehervagonba való „berakodás” volt,s ezzel a székesfehérvári gyűjtőtábor kiürítése kilenc nappal később, június 14-én megtörtént. Auschwitz-Birkenauban a munkára kiválasztott székesfehérvári nőket először a B II. láger 9. blokkjában, a férfiakat az 1943. február végén létesített B II. e. lágerrészben, az ún. cigánylágerben helyezték el.

Fejér megye hitközségeinek iratanyagát illetően – mint országosan – lehangoló a kép. A pótolhatatlan dokumentáció az elmúlt évtizedekben kallódott,s legnagyobb része megsemmisült. Gergely Anna székesfehérvári muzeológus kiterjedt tudományos kutatásaiból arra következtetett, hogy a vármegye területén működött hitközségek korábbi történetéről jelentős feldolgozás 1944 előtt nem készült, így nem is maradt fent.

in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, I. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 438-455, Szita Szabolcs