Értekezések a Társadalmi Tudományok köréből

V szám: Magyarország népességének szaporodása és fogyása országrészek és nemzetségek szerint

szöveg

Idézet a szerzőtől "Valahányszor hivatalomban a statisztikának egy-egy nagyobb szakaszát befejeztem, mindannyiszor vágyódom eredményelvel a T. Akadémia elé is lépni. Áll ez főleg, ha a népünkkel s nemzetünkkel foglalkozó hivatalos statisztikának készül el egy-egy fejezete. Hiszen kit is érdekelhetne inkább megtudni gyarapodik- e a magyar nemzet, mint a T. Akadémiát, mely e nemzet számára készíti elő és közvetíti vele legfőbb szellemi kincsét: a tudományt."

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Népesség alakulás
tárgy Nemzetiség
tárgy Statisztika
tárgy Népszámlálás
tartalomjegyzék
I.szám. A XV. századi tárnoki jog Wenzel Gusztávtól.
II. szám. Fényes Elek emlékezete Keleti Károlyról.
III. szám. A társadalom keletkezéséről. Beöthy Leótól.
IV. szám. A "Szervitus fumi immitendi" hazai jogunk rendszerében Wenzel Gusztávtól.
V.szám. Magyarország népességének szaporodása és fogyása, országrészek és nemzetiségek szerint. Keleti Károlytól.
VI. szám. Két legujabb törvényhozási mű a polgári perjog köréből. Zlinszky Imrétől.
VII. szám. Emlékbeszéd alsóviszti Fogarasi János r, tag fölött. Tóth Lőrincztől.
VIII. szám. Öt év Magyarország bűnvádi statisztikájából. Konek Sándortól.
IX. szám. Magyar hölgyek leveleiről. Deák Farkastól.
teljes tartalomjegyzék
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Keleti Károly
kiadó A M. Tud. Akadémia Könyvkiadó-Hivatala
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
dátum 1879-01-01
Jellemzők
hordozó papír
méret 31 p.
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem Könyvtára
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem Könyvtára
azonosító 5a4adf7c1a270221