Encs

A Szikszói járás településére a 18. század végétől költöztek izraeliták, s nemsokára a hitközség, illetve annak elemi iskolája és talmud-tórája is megalakult. A közösség gyarapodása – ritka kivételként a megyében – az első világháború után folytatódott, a fiókhitközség önálló rabbisággá alakult, ami a hitéletet megerősítette. 1910-ben 174, 1941-ben pedig 339 tagja volt, ami az össznépesség 15,7, illetve 19,2 százalékának felelt meg.

A trianoni határrendezést követően a település önálló járás székhelye lett, s piaci forgalmi funkciója is erősödött. Az 1930-as évek végétől azonban a helyi zsidóság intézményei felbomlottak, a férfiak többségét munkaszolgálatra kényszerítették, az otthon maradottakat pedig internálással és más módszerekkel félemlítették meg. Friedmann Zoltán kereskedőt például szovjet repülőknek adott fényjelzések vádjával tartóztatták le.

A közösség világi vezetője a vészkorszakban Klein Ferenc, rabbija  Czitron  Ezekiel  volt. A település maradék zsidóságát 1944 áprilisának közepén szállították a kassai téglagyári gettóba, ahonnan több transzporttal kerültek az auschwitzi megsemmisítő táborba.

Jól jellemzi a magyarországi valós helyzetet pontosan nem ismerő, bizonytalan és sokszor reménytelenül bizakodó zsidóság hangulatát, ami jórészt a magyar és német hatóságok szándékosan hamis információiból táplálkozott, hogy augusztus elején a Központi Zsidó Tanács azt a teljesen laptalan hírt kapta, miszerint –     akárcsak több helyen az országban – Encsen is még mindig több ezer fős internálótábor működik.

Bár 1949-ben a településen és a hozzá tartozó 5 helységben összesen 87 izraelita élt, a hitközségi életet sikerült újjászervezni. Elnöke továbbra is Klein Ferenc volt.

  • in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, I. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 93-108, Csíki Tamás


Leave your comments

0
terms and condition.
  • No comments found
Powered by Komento